Bringás Barangolások

Tre Cime túra. (Passo tre Croci és Missurina pass) 2015

Passo Tre Croci

Cortina d’Ampezzo. Már számtalan alkalommal indult erről a varázslatos helyről a szokásosnak mondható nyári túránk, vagy legalább valamely napjának a tekergélése.

A Passo tre Croci tehát a legkönnyebben Cortina d’Ampezzo felöl közelíthető meg az SR48-as úton. A nyereg a Monte Cristallo 3000-es csúcsa alatt, 1809 méteren billen át a széles hegylábon. Az autóval nem pont a csodás Cortinában álltunk meg, hanem az imént említett úton, 1,7km-errel és 120 méter szinttel magasabban a város szélétől. Az időjárás nem épp a legszebb arcát mutatta. Felhős boltozat fogadott minket, de nem hullott az égi áldás. A becsület ismét csak azt kívánta, hogy guruljunk le a város szélére, mint azt már rengetegszer megtettük, és tesszük azóta is, néhány kivételes helyzettől eltekintve. összesen 576 méter szintkülönbség és 7,9 km-es út várta, hogy legyőzzük ezen az emelkedőn. Ez átlagosan 7,3%-os meredekséget jelent, de nem voltak kirívó emelkedők, és könnyed szakaszok sem a távban, így ez a felfelé nem okozott túl sok gondot a lábainknak. Néhány perccel később indultam el mint a többiek és ők már megkezdték a felfelét, mikor én még javában lefelé gurultam. Az első szakaszon egyből az orrunk előtt tornyosuló Monte Cristallo leste minden pedálfordulatunkat. A közel 2000 méteres kiemelkedés amivel a környezetéhez képest rendelkezett, még így 5 km-re légvonalban is óriásinak hatott. Visszatekintve felfedezhettük Cortina csodálatos városát, a háttérben a Tofana 3100-as csúcsaival. A labdarúgópálya mellett nagyjából 1400 méteres magasságon haladtunk el. Mivel minden Ural-tól nyugatra lévő kisvárosban biztosan van katolikus templom, vendéglátóipari egység, és labdarúgó pálya, ezért nem lepődtünk meg ezen a látványon. A fű minősége sem váltott ki csodálkozást belőlem. A hegyek között esik annyit az eső, hogy az öntözés megoldottnak látszott egy szép gyep létezéséhez. A két legnagyobb nehézséget ezen az emelkedőn az időjárás változékonyságának “félelme” és két hosszú, végeláthatatlan egyenes szakasz jelentette. A 2 km-es egyenes szakaszok nem tartoznak épp a kedvenc stílusú emelkedők közé, amit ember alkothat. Igazából 1 órán keresztül haladtam felfelé ezen az emelkedőn, és csak néhány fotó erejéig álltam meg, de nem éreztem, az idő múlását. Talán fél órának sem tűnt érzésben a kaptatón töltött idő. A nyergen két egy laposabb részen egy parkoló, és néhány száz métert haladva egy kis étterem is helyet kapott. A parkoló tele volt, de mi nem is szándékoztunk beállítani a drótszamarakat egy kis pihenésre. Elkészültek a már szokássá vált csúcsfotók, és további kalandok reményében kis öltözés után szamárháton róttuk tovább a kilométereket.

Misurina pass

Lefelé a Croci nyeregről egy kiszáradt vízmosás, talán inkább hegyi patak felett haladtunk. A lépcsőzetesen kivájt sziklák azt mutatták, hogy esősebb időszakokban bizony komoly víztömeg gördül lefelé a Monte Cristallo déli oldalán és folytatja útját Ansiei patakig. Mi hamar északnak fordultunk, és mögöttünk újabb néhány csodás hegycsúcs, nevezetesen a Punta Sorapiss, és a Punta Nera magasodott.

Ehhez a hágóhoz nagyjából 200 métert emelkedve érkeztünk meg, mivel nem vesztettünk túl sok szintet az utunkba eső előző emelkedőt követően. A Misurina pass déli irányból S-Marco felöl, az SR48-as úton, északról pedig Toblach irányából az SS51-es utat követve közelíthető meg a legkönnyebben.  Északi irányba tekintve a pass-tól jól látható a Tre cime három szépséges sziklatornya. És az út mellett terül el, a Lago di Missurina víztükre is. Rengeteg autó, lakóautó és étterem jellemzi Misurina városát, és a legelő tehenek kilométereken keresztül figyelik az út mellett békésen legelészve az arra járó embereket.

Tre Cime

A Misurina pass-ról már csak 4 km a három torony. Ezen a 4 km-en közel 500 méteres szintkülönbséget kellett legyőzni. Ami a mai matematikai számításokat illeti, bizony 10% feletti emelkedéssel bír. Néhány kanyarban ez a szám eléri a 20-23%-ot is. Egy esetbe, egyikünk nem tudta átfordítani a hajtókart, így egy befelé dőlő kanyarban, állóhelyzetben elesett. Az említett személy mindenféle sérülés nélkül megúszta a helyzetet. Közben eleredt az eső, és az orrom hegyéig sem láttam. Még egy kilométer lehetett hátra, amikor már zuhogott. Mikor felértem, már mindenem elázott a táskámban és magamon is. Sajnos a hegyről semmi nem látszott. A felhők mindent eltakartak. Alig találtam meg a bejáratot az étterembe mert egy körön lehetett egy irányba közlekedni, de végül csak észre vettem. Az úton senkit nem lehetett látni, és most megtudtam miért. Mindenki az étteremben pihent. Alig volt bent egy talpalatnyi hely. Nagy nehezen észre vettem Kikót és Tamást, akik már épp indulni készültek. Ez nekem nem éppen kellemes érzés, mert még folyt belőlem a víz és le sem ültem, de elindultam velük. Közben jött Zoli is, de az eső miatt már nem vártuk egymást. Nehezen, 25-30 km/h-ás sebességgel haladtunk lefelé a meredek úton, és hamarosan csillapodott az eső. Mire visszaértünk az autóhoz már el is állt. Minden nehézségével ellenére, szép túra volt ez is, és kiderült, hogy sok mindent elbír az ember, ha igazán szeretné.