Bringás Barangolások

Passo Eores, Passo delle Erbe

Passo Eores és passo Erbe

Giro d’ Italia. A kerékpársport egyik csodája, a világ egyik legerősebb versenye. Ki ne tudná, hogy mit jelent a Giro. Egyik legjobb kerékpáros élményeim közé tartozik hogy az első, avagy a 100. Giro di Italián nézőként vehettem részt. Első, mert számomra ez volt az első alkalom amikor híres kerékpárversenyt a helyszínről tekinthettem meg, és kitalálható, hogy ez éppen a híres-neves verseny 100. felvonásakor történhetett meg. A passo Eores és a passo Erbe egymás tőszomszédságában, az észak-olaszországi dolomitokban, Dél-Tirol területén található hegyi átkelők. A Gader-völgyet kötik össze az Eisack folyó völgyével. A legkönnyebben az A9-es és A10 osztrák autópálya használatával és a B100-as úton haladva Silian városánál átlépve az osztrák-olasz határt, majd az ss49-es utat használva közeleíthetők meg. Talán Brixen városában és annak környékén érdemes elgondolkodni a szálláslehetőségeken. Mi más utakat választottunk az utazáshoz, mert a Giro miatt fontos volt számunkra, hogy a többi napunkon se vegyen el az utazás sok időt, és ez által esetleg még több élményt.

Már a megérkezésünk is izgalmasan alakult. Esti indulást követően hajnalban, 4 óra tájban értünk a hegyek közé. Határozott elképzelésünk volt a szállást illetően, ahol majd reggel a napfelkeltét követően, csodálatos kilátásban lesz részünk. Sikerült egy olyan, út melletti “parkolót” találni, ahol az autón kívül, már nem volt egyetlen lépésre sem lehetőség. Alattunk a cvak sötétség volt “látható”. Nagy örömmel álltunk az éjszakában, és kis beszélgetés után álomra hajtottuk a fejünket.

Néhány óra telt el míg az álmodozással foglalatoskodtunk, és a reggel valóban azzal a csodával várt minket, mint ahogy arra számítottunk. Dél, dél-keleti irányban a régóta felkelt nap sugarai már javában ostromolták a Geislergruppe hegycsúcsait, többek között a Torkofel és a Sass Rigaiss 3000 méter körüli, hófödte sapkáit. A reggelinket ebben a pazar környezetben költöttük el, majd rövid készülődés után legurultunk a tervezett körünk beszállópontojához, St. Peter út melletti parkolójához. Ezt követően 1115 méteres tengerszint feletti magasságról rajtoltunk. Először az 1860 méteren fekvő passo Eores, majd az 1987 méter magasan fekvő passo delle Erbe volt a cél. Egymás mellett kell említeni ezt a két hegyi átkelőt, ugyanis irányunkból egymás után találhatóak az útvonalunkon, összesen 5 km távolságban. Az első két kilóméteren csodálatos panoráma tárult fel előttünk. A fentiekben már említett hegygerinc 20, közel 3000 méteres hegycsúcsból álló, csipkés mintázata varázslatos látványt jelentett a napsütésben. Az út meredeksége sem tétlenkedett, és az építők bizony folyamatosan 10% feletti meredekséggel örvendeztettek meg bennünket az alig egysávos úton. 1330 méteres magasságban egy helyi labdarúgó létesítmény is feltűnt az említett panorámában. Én korábban labdarúgó voltam, és talán még leszek is valamikor, így mindig örömmel tölt el a zöld gyep látványa, különösen ilyen meghatározó környezetben. Az út mellett néhány magán épület és hegyi gazdaság mellett haladtunk felfelé, egy dél, dél-kelet felé nyitott hegyoldalban, csodás rálátással az említett csúcsok alatt húzódó 2000 méter magasan elterülő Malga gleccserre. 1600 méteres magasság környékén, 5,5 km elképesztően nehéz tekerés után kicsit engedett a hegy, enyhült az emelkedő. 1810 méter magasan egy csodálatos szikla tárult a szemünk elé. Egy lezúduló hegyi patak medre mellett egy több száz méter magas, szinte 2/3-ad arányban sziklatörmelékből álló hegyet vettünk észre, a Weislahnspitz 2500 méteres, és a Tullen 2655 méter magas hegycsúcsok között. Összesen 10 km-re az autónktól átkeltünk a Passo Eores-en. Be kell valljam, nem vettük észre, talán csak annyi tűnt fel számomra, hogy az emelkedés után, egyszer csak lejteni kezdett az út. Egy épületen kívül nem mutatja semmi, hogy ez az átkelő létezik. Kevesebb mint 2 km-el az említett Eores hágó után az út lejtése befejeztével csodálatos virágos réten leltünk kis nyugtot Krisztiánnal, ahol bevártuk Tamást és Ákost, jelenlegi utitársainkat. A kis pihenést fényképezgetéssel töltöttük, a Sass de Putia 2875 méter magas csúcsának a lábainál. Ettől már csak egy 2 km-es szakasz volt hátra, aminek az utolsó 1 km-e egy nyíl egyenes szakaszban csúcsosodott ki. Az ilyen szakaszokat nem igazán kedvelem, mert a széles, nyílt területek miatt nem feltétlen látszódik milyen meredekek is tudnak lenni, és soha nem érzékelhető, hogy közelebb kerültél volna a célodhoz. Vagy legalább is nagyon lassan. Ebben az esetben nagy segítséget nyújtottak a folyamatosan a szemem előtt álló hegyóriások, az imént már csodált Sasso de Putia és a mellette tornyosuló, de csak kevvéssel alacsonyabb Pleitler Kofel 2813 méteres, hófoltokkal tarkított alakjai. Bő két órával az indulás után fent voltunk a második csúcson is. Fent egy szép étterem fogadta a fáradt utazókat, amelynek szállószintje és nagy terasza is van. Érdekes élmény volt, hogy éppen érkezésünk után pár perccel, egy mazda találkozóba csepentünk. 40-nél is több mazda (főleg cabrio) állt meg és parkolt le a  hágón lévő út melletti parkolóban. Néhány fénykép elkészülte után mi is megpihentünk a hegytetőn álló étteremben, ahol rengetekg kerékpár pihent a nagy területen elterülő gyepen lefektetve.  Egy frissítő üdítő és kávé is belefért, kinek-kinek ízlése szerint. Az árak türhető, átlagosnak mondható kategóriába tartoznak.