Bringás Barangolások

Az első hókereső 2015

A havas hágók

Az első hágó

2015 tavaszán akadt egy napunk bringázni. A főszerepben ismét Tamás sógorom mint oly’ sokszor és jómagam. Kora reggel autóba pattantunk, és gyors haladással, jó tempóban értük el a célunkat. Kis keresgélés után Mürzzuschlag külső részén, az erdő szélén az R5-ös számmal ellátott kerékpárút mellett sikerült is megállnunk egy farakás közelében. Itt összeszedtük magunkat, és 8 órakor már úton is voltunk. Előző nap húztam meg a kormányomon egy csavart, és így utólag biztosan tudom, hogy instabilabbá vált tőle a bringám. Az első lehetőségnél máris lecsúsztam az útról, pedig nem is lejtett. Nagyon hideg reggel volt. A kilóméterórám hőmérője 4°-ot mutatott. Tamás ha lehet még nálam is jobban reszketett, de egy átlagos 24-25-ös tempót vettünk fel, amiben a menetszél még nem volt nagyon hideg, a testünk pedig már elkezdett meleget termelni, így végül hamar felmelegedtünk. A már régen bejárt sztakaszon tekertünk most a Mürz folyó partján, kis települések között. A szembejövő idősek a kerékpárjaikról mint köszöntek, és ez tetszett nekem, mert nyilván azt sem tudták kik vagyunk, de mégis köszöntek. Néhány hídon átkelve haladtunk tovább, majd hamaer elértk a már ismert helyet, ahol már egyszer megálltunk enni és pihenni.

A különbség az volt, hogy valószínűleg télen beszedik a padokat és asztalokat, mert éppen nem volt ott csak a fém talpazatuk. A focipálya, háttérben a Hohe Veitsch-el ami közel 2000 méterrel magasodik a tengerszint fölé. A hegyoldalban havas foltok voltak láthatók és a kopár sziklákkal elég zord képet mutatott ez a hegy. Pár lélegzetvétel után végül tekergőre fogtuk. Elhaladtunk a híres neves kereszteződés mellett, ahol az egyik irányba 30, a másikba 31 km Mariazell (A környékről valahogy egyébként minden út Mariazellbe vezet). Még néhány kilómétert haladtunk, amikor is az út elkezdett kissé szin(t)vonalasabb lenni. Már eddig is az első 22 km-en 200 méter szintet sikerlt megtekerni, ami szinte észrevehetetlen volt. Annál inkább volt észrevehető a következő szakasz. A következő 8 km-en közel 400 méteres szintet győztünk le, nem ritkán 10%-os emelkedőkkel megspékelve. Eléggé friss voltam, és erőben sem éreztem problémát ezen a szakaszon. A hágó előtt megálltam egy panorámát készíteni, mert igen szép volt a táj. Megkerültük az elpbb még a focipálya hátteréül szolgáló havas, sziklás hegyet, amelyen feltűnt a már emített Hohe Veitsch a másik oldaláról. A kép elkészülte után még pár száz métert kellett legyőzni az emelkedőből, aminek a tetején a Nideralpl-hágó tárt karokkal és közel 1 méteres hófallal várt minket.  Az 1220 méteres tengerszint feletti magasságban még jól érzi magát a hó. 🙂 A hegyen minden irányban több sípálya, és síliftek színesítették a környezetet, de annyi havat már nem találétunk, hogy még tartson a síszezon. Nagyon rövid pihenővel tettük tiszteletünket a hegyen. Kicsit lihegtünk, ittunk, készítettünk néhány fényképet, és felöltöztünk a guruláshoz. Hozzá kell még tennem, hogy mivel az indulás előtt nem töltöttünk nekem vizet a kulacsomba, (mondván, hogy lesz majd csap) még mindig folyadék nélkül tekertem. Tamás néha megszánt egy-egy korty vízzel, de nem is éreztem szükségét, hogy többet töltsek a szerbezetembe. Az első hágóról gyorsan leértünk, és mivel az első két szoros között nem volt sík terep, megint megálltunk, nekivetkőzni, és közben meg is ebédeltünk, mert méár korgott a gyomrunk! Sógorom felesége csinált kiváló szendvicseket számunkra, és mellette ott lapult az általunk hozott világos sör. Mint ismert a sörben sok kalória van (folyékony kenyér) és emelett ásványi anyagokat tartalmaz, valamint az egyik legjobb szomjoltó is. Mi itt az ebéd során nagyon élveztük mindegyik előnyét. Ezt a híres neves ebédet egyéb iránt egy buszmegállóban költöttük el. Nem fújt be a szél, nem sütött be a nap és még meg is pihenhettünk a megállóban lévő padon.

A második hágó

Az ebéd után jól esik a pihenés, de ez most nem adatott meg, mert nyeregbe pattantunk és nekiestünk a következő kihívásnak. Az idő még mindig viszonylag napos volt, de néha egy-egy felhő már bekúszott az égre. A felfelé vezető út, és építői itt sem lacafacáztak velünk. Egyből 6-8 %-os emelkedőnek mentünk neki, de rövidesen ez 2-4 %-osra váltott, és egész sokáig, így is maradt. A környék egyre szebbé változott. A hegymenet alatt legfőképp a jobb oldalunkon, tőlünk éppen nyugati irányba magasodtak a hegyek, és közülk is a legnagyobb a Staritzen Ostgipfel 1800 méter fölé ágaskodó csúcsa. Ezen a hegyen megtalálható volt minden, amit egyszerre látni lehet. Tisztán látszott a fás rész, a kopár sziklák, a zöldellő legelők, a kiéget porcfű, valamint a hónyaldosta kis területek összessége. Mindez egyszerre, egy hegyvonulaton. nagyon különleges volt ez a kavalkád. A végére a 10 kilóméter alatt, összesen 420 méter szintet győztünk le, tehát átlagosan a kaptató, “csak” 4,2 %-os volt de elég nagy fáradtsággal járt. Mikor felértem utunk második hágójára, a Seeberg 1254 méteres magasságára, letámasztottam a bringát egy oszlophoz, és nagy mászkálásba kezdtem. Felfedeztem, hogy itt nyitva van az étterem. Mivel nagyon éhes voltam, és épp a hágó előtt Tamással arról beszéltnk, hogy enni kell lassan, megjegyeztem ezt az információt. Utána felbaktattam egy nagyjából 30 méteres kis dombra, amihez többek között 10 cm havon is át kellett caplatnom a bringáscipóvel, nem mondom, hogy éppen nem fáztam. Negyed óra múlva felbukkant Tamás is, így lementem a “vadlesemről”. Rövid ideig tartó fafejtörés után, arra jutott a díszes párosunk, hogy legördülünk a hágóról, mert nem éppen szerencsés esőben ereszkedni. Mivel Horvátországban már kijutott nekem a 3°-ban száguldozás 700 méter szintet, így hamar beleegyeztem a feltevésbe. Elkerekeztünk a hágóról. Nagyon kemény, 8-10% körüli lejtésen gurultunk lefelé, én továbbra sem nagyon mentem 55-60 km/h fölé, mert nem éreztem teljesen enyémnek az irányítást. Közben lefelé csodás kiláts nyilt a szemközti völgyre. Melyet a Wetterkogel 2055 méteres csúcsa uralt, de még 5-6 darab 2000 méter körüli hegy hunyorgott a havas sziklás szemeivel az arra tekergélőkre. Egy fénykép után tova száguldottam, majd 2-3 percen belül leparkoltuk a “szamarakat” egy étteremnél,

ami az imént említett völgyre nézett és gyönyörű kilátást biztosított. Legördítettünk egy-egy “kalóriáskenyeret”, (mostantól lehet így hívom a sört) és rendeltünk egy finom ebédet. Közben nézelődtünk és élveztük a csendet.

A táj fenomenális, az idő remek, mert még mindig nem ért minket az eső, és az étel ízletes. Mondanám, hogy a társaság is remek volt, de nem akarok itt túldícsérni! 🙂 Több mint egy órát sikerült itt eltölteni. Miután felkerekedtünk egy éles balkanyart követően eltúntünk ebből a gyönyörű völgyből és egy hosszú lankás lejtőn ereszkedtünk lefelé. A lejtő 7 km hosszú volt és ezalatt csak 120 méter szintet veszítettünk, de végig 40 km/h-ás átlagssebességgel haladtunk. Ezen a szakaszon láttunk egy szép tavat, egy vizimalommal. Hihetetlen, de számunkra a malom kicsit rontotta a képet, mert eléggé, “szépségesre”  volt csinálva.A tó és a háttérben még kikandikáló már rég elhagyott hegycsúcsok viszont kárpótoltak a “vízipörgettyűért”. Ezután egy hirtelen mozdulattal meglepően égnek emelkedett a bringám orra,  de pár száz méter után ismét egy kis lejtésé volt a főszerep. Az idő még  mindig szép napos ragyogással örvendeztetett meg minket, és áthaladtunk egy alpesi kisvároson. Az osztrákokban már-már idegesítő, hogy minden dombjuk és legelőjük olyan mintha tökéletesen karban lenne tartva. Láttam is több traktort, ami elképesztő lejtős helyeken vágta a legelőt. Vagy ennyi a pénz az ilyen jellegű “szépészeti” beavatkozásra, vagy az állatokat etetik belőle. Az úton tovább haladva felvettünk 5 km alatt 100 méter szintet, és a szembe fújó szél miatt, ez már kissé kellemetlennek is bizonyult. Ezzel az emelkedővel, vagy dombocskával kezdtük meg a felfelét a harmadik hágóhoz.

A harmadik hágó

Ezen a szakaszon nem tartottunk pihenőt, legalább is az első szakaszon. Nem siettünk, de nem is volt megterhelő az emelkedő. A szél nem csillapodott, és az egyik jobbos kanyar után, hirtelen megkezdődött a felfelé. A következő három kilóméteren háromszáz méter szintet vettünk fel, tehát 10% körüli meredekséget kellett legyőzni. A táj érdekes volt, szép volt, de nem esett jól ez a meredek szakasz, így a harmadik szorosként. Csak mentem felfelé, és vártam a  tetőt, ahol kissé megpihenhetek. Közben néztem a virágokat és a tekintetemmel kerestem Tamást, a hátam mögött, de nem láttam. Az aszfalt minősége nem volt a legjobb, így figyelnem kellett, hogy ne menjek bele az 1-2 centiméter széles és folytonos, hosszantartó repedésekbe. Végül felértem. A szoros maga szép volt, élményt jelentett. Egy tipikus hágó volt előttem és mögöttem a hirtelen felemelkedő, majd néhány méter múlva alábukó aszfaltcsíkon. Kicsit megálltam és vártam mikor tűnik fel Tamás, hogy néhány képet készítsek róla. Ez hamar megtörtént, így a hosszú lefelére történő öltözködés közben kicsit körbejártam a csúcson, és letekintettem az alattam elterülő völgyekre. Ezen a hágón nem volt hó, pedig ez is 1071 nlter magasan helyezkedik el a tenger szint felett. Kezdett szürkülni, de még messze volt az éjjel. Lassan nekivágtunk a lefelének, ami különösebb esemény nélkül telt el, élveztem a sebességet és a technikás, ausztriában már megszokott hegyi kanyarokat. mikor leértünk a szerpentinről, a  közeli kis falu Krieglach határában, az autók nem nagy örömére, átmentünk egy alagúton, vagy inkább aluljárón, majd irányba fordultunk az utolsó szakaszra, immár hágók nélkül. A szél úgy gondolta, hogy “kedveskedik” nekünk kivcsit, és szembe kezdett fújni. mi amennyire tudtuk menekülőre fogtuk, mert ha eddig nem sikerült elázni, a további szakaszon már igazán nem szerettük volna erőltetni. Közben kis nosztalgiával élve nézelődve felfedeztük Langenwangot, ami a következő falu volt, és itt már egyszer volt szerencsénk sátrazni. Egy buszmegállóban egy csoki formájában kis energia tankolást eszközöltünk, Majd a már régről ismert kerékpárúton, nagyobb sebességre váltottunk és a Mürz folyó melett megérkeztünk reggeli kiindulási pontunkhoz. Érkezésünk után pár perccel eleredt az eső, és elég sokáig a társunk volt a hazavezető autó úton.